A társasházi építményi jog célja, hogy az épülő lakások vásárlói már az építkezés alatt vagyoni értékű jogot szerezzenek, mely akár hitelfedezetként is szolgálhat. Ennek megfelelően március 1-től változik a hiteligénylés a magyar bankoknál, írja a sonline.hu.

A március 1-től élesedő jogszabályi változás elvben lehetővé tenné, hogy a vevők a „társasházi építményi jog” bejegyzésével már az építkezés korai szakaszában hitelhez jussanak. A gyakorlati megvalósítás azonban még várat magára. A money.hu piaci körképe szerint a hazai nagybankok még nem készültek fel az új jogintézmény finanszírozására, és a háttérben javában folynak az egyeztetések a Bankszövetséggel.

Miközben az ingatlanpiacot megmozgatta az Otthon Start Program, a bankok óvatosak. A társasházi építményi jog célja az, hogy az épülő lakások vásárlói már az építkezés alatt egy földhivatali bejegyzéssel rendelkező, vagyoni értékű jogot szerezzenek, amely akár hitelfedezetként is szolgálhat.

Ez elméletben megnyitná az utat a piaci és támogatott lakáshitelek, például az Otthon Start korábbi igénybevétele előtt, így a társasházi építményi jog segítségével a vásárló be tudja biztosítani a 3 százalékos kamatot akkor is, ha a lakás még nem készült el.

Az épülő ingatlanokra jellemzően kétféleképpen lehet adásvételi szerződést kötni most: tulajdonjog-fenntartáshoz kapcsolódó vevői jog kikötésével, illetve jövőbeli épületre vonatkozó vevői joggal. Utóbbit akkor alkalmazzák, amikor az ingatlan még nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel és jelenleg több bank, köztük a CIB, az Erste, a K&H, az OTP, a Raiffeisen Bank és az UniCredit elfogadja.

Ugyanakkor a folyósítás jellemzően csak a használatbavételi engedély megszerzése után történik meg. Más pénzintézetek, például a Raiffeisen, az MBH Bank rutinszerűen nem finanszírozzák az ilyen adásvételeket.

A jelenleg érvényes banki gyakorlat szerint a hitelkeret akár 5 évig is rendelkezésre állhat, de a tényleges folyósításra csak a használatbavételi engedély megszerzése után kerülhet sor. Az új jogszabály célja éppen ezen korlát lebontása lenne, hogy a pénz már építés közben folyósítható legyen. A vevők és a beruházók startra készek, de a finanszírozói oldal még keresi a megoldásokat. A bankok többsége egységes iránymutatásra vár.