Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Oroszország készen áll annak a világnak „az új valóságára", amely azután köszönt be, hogy a héten lejár a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló Új START szerződés hatálya.
Hacsak az orosz és az amerikai fél nem jut az utolsó pillanatban egyezségre, csütörtöktől – több mint fél évszázad után először – semmi sem korlátozza majd az Egyesült Államokat és Oroszországot nagy hatótávolságú stratégiai nukleáris arzenáljuk alakításában.
„Ez egy új pillanat, egy új valóság; mi készen állunk rá”
– jelentette ki Rjabkov orosz hírügynökségeknek nyilatkozva Pekingben.
Januárban a The New York Times című amerikai lapnak Donald Trump elnök azt mondta: hagyni fogják, hogy lejárjon a szerződés hatálya.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben azt mondta: Oroszország kész egy évig a 2026. február 5-én esedékes lejárta után is tartani magát az Új START-megállapodáshoz, ha az Egyesült Államok is így tesz. Trump elnök erre a javaslatra hivatalosan nem reagált.
„A válasz hiánya is egyfajta válasz"
– jegyezte meg ezzel kapcsolatban Rjabkov.
Barack Obama hétfőn az X-en arra figyelmeztetett, ha a Kongresszus nem cselekszik, akkor az Egyesült Államok és Oroszország közötti utolsó atomfegyver-korlátozási egyezmény hatálya lejár, és ezzel évtizedek diplomáciai munkája nullázódna le értelmetlenül.
„Ez a helyzet újabb fegyverkezési versenyt robbanthat ki, aminek következtében a világ veszélyesebbé válik”
– tette hozzá.
Az egyezmény másik aláírója, Dmitrij Medvegyev pedig úgy vélte: aggasztó fejlemény lesz a világnak, ha a szerződés hatálya úgy jár le, hogy semmiféle megállapodás nincs arról, hogyan tovább a jövőben.
Szergej Rjabkov közölte: ha az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerekkel tömi tele Grönlandot, akkor Oroszországnak erre reagálva katonai ellenlépéseket kell majd tennie.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak