Dróntámadás érte Moszkva belvárosának egyik toronyházát, amelyek homlokzatai megrongálódtak.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint ukrán drónok támadták meg a várost szombat késő este/ vasárnap hajnalban. A városvezető szerint nem súlyos a kár, és sérültek sincsenek – derült ki Szergej Szobjanyin Telegram-csatornája alapján.
Ugyanakkor a Lettországból szerkesztett, független orosz ellenzéki portál, a Meduza úgy tudja, hogy az úgynevezett OKO-2 toronyban, amelyet a drónok eltaláltak, megsérült egy biztonsági őr. Az orosz biztonsági szolgálatok azt szintén – bár virágnyelven –, de közölték, hogy az épületben robbanás történt. Illetve a dróntámadást elszenvedett toronyház ablakai mind betörtek az első emelettől a negyedikig, ahogy az ötödik és a hatodik emeleten is berepedtek az üvegek.
Az orosz védelmi minisztérium szerint három drón vett részt a Moszkva elleni támadásban: közülük egyet az orosz légvédelem iktatott ki, kettő másik pedig maga veszítette el az irányítást és lezuhantak egy emberek által nem lakott moszkvai területen.
Mindezzel párhuzamosan a moszkvai Vnukovoi nemzetközi repülőteret is lezárták vasárnap hajnalban: a gépek nem landolhattak itt és nem is szállhattak fel egy ideig „technikai okokra” hivatkozva. A légi forgalomra vonatkozó korlátozást azóta feloldották, és a repülőtér a megszokott ütemben, zavartalanul üzemel.
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek jelentették a Moszkva elleni dróntámadást – ezt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte az orosz állami hírügynökséggel vasárnap délelőtt. Az orosz elnök ekkor épp egy szentpétervári haditengerészeti parádén vett részt, amikor megtudta, hogy távollétében mi történt a városban.
Kijev egyelőre nem kommentálta az eseményeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Üzent a miniszter a jegybankelnöknek, minden magyart érint majd Varga Mihály válasza

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom
