A belga hatóságok az EU Külügyi szolgálatánál, valamint a College intézményeiben és magánlakásokban is razziáztak, melynek során letartóztatták Federica Mogherinit, az EU korábbi külügyi vezetőjét, valamint Stefano Sanninót, az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztviselőjét.
A volt uniós külügyi vezető egyike volt annak a három letartóztatottnak, akiket a belga rendőrség egy nagyszabású csalási ügyben vett őrizetbe, amely a bruges-i fiatal diplomaták akadémiájának finanszírozását vizsgálja.
Mogherini 2020 óta a College rektora, 2014 és 2019 között vezette az Európai Külügyi Szolgálatot – számolt be róla az Euractiv.
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy valóban megjelentek a hatóságok az EU külügyi szolgálatánál, ami a korábbi megbízatás idején végzett tevékenységek folyamat lévő vizsgálatának része. Mivel a vizsgálat még folyik, ezért erre tekintettel a Bizottság nem közölt a lappal további információkat.
Kaja Kallas: Putyin fél a lebukástól, egy közös fénykép is elég neki
Béketárgyalásnak nem nevezhető az, amelyen egy megtámadott ország vezetője nem vehet részt. Röviden így lehet összefoglalni az EU vezető diplomatájának interjúját, amelyben kijelentette Putyin csak meg akarja mutatni magát Trump mellett, mert ha akarná, egy csapásra leállíthatná az Ukrajna ellen vívott háborúját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta