A felperes és az alperes „megbízási szerződés ügynöki tevékenység ellátására” elnevezéssel írt alá megállapodást. A szerződés szerint az alperes biztosításközvetítői tevékenységet csak a felperes részére végezhetett, ugyanakkor feladatai teljesítéséhez, saját költségére – a felperes előzetes írásbeli hozzájárulásával – teljesítési segédet vehetett igénybe. Teljesítési segéd ugyanis csak az lehetett, aki a felperes által művelt biztosítási módozatokról, az ezekhez kapcsolódó utasításokról és egyéb, a felperes által megkívánt szintű biztosításszakmai ismeretekkel rendelkezett. A szerződés értelmében a teljesítési segéd a felperes nevében jognyilatkozatot nem tehetett, kötelezettséget nem vállalhatott. Ugyanakkor az alperes helyett és nevében az alperes által megjelölt személytől iratokat, pénzeszközöket vehetett át, amellyel köteles volt az alperesnek elszámolni – utóbbi a teljesítési segédért úgy felelt, mint ha a segéd által végzett tevékenységet maga végezte volna. A teljesítési segéd a felperes és az alperes között létrejött szerződésben, továbbá a felperes által kiadott utasítások rendelkezései szerint volt köteles eljárni. A szerződés megszűnése esetére a felek úgy rendelkeztek, hogy ebben az esetben az alperesnek a megbízási díjra való jogosultsága megszűnik, a felperesnek köteles átadni a szerződésekkel kapcsolatos valamennyi nyilvántartását, iratanyagát, a fel nem használt nyomtatványokat és köteles elszámolni az általa átvett biztosítási díjakkal. Amikor az alperes felmondta a szerződést, vita alakult ki. A felperes keresete szerint az alperes által közvetített biztosítási szerződések egy része azt megelőzően megszűnt, hogy az alperes jogot szerzett volna a felvett megbízási díj teljes összegének megtartására, ezért azt a felperes részére köteles visszafizetni. Az alperes szerint a felek között létrejött szerződés több pontja tisztességtelen kikötést tartalmaz, így érvénytelen. Az elsőfokú bíróság a pert áttette a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz és kiemelte: a jogviszony minősítése kapcsán nem a szerződés elnevezéséből, hanem az abban kikötött szolgáltatások lényeges fő tartalmi elemeiből, a felek jogaiból és kötelezettségeiből kell kiindulni. Az összes körülményből pedig az állapítható meg, hogy a peres felek között a megbízásnál lényegesen szorosabb, a munkaszerződésekre jellemző kapcsolat állt fenn. A felperes fellebbezése szerint az alperes valóban rendszeresen megfordult az irodájában, azonban az üzleteket nem itt kötötték meg. Kiemelte: utasítás alapján végzett tevékenység a megbízási jogviszonynak éppúgy sajátja, mint a munkaszerződésnek, ezért az a tény, hogy a felperes milyen rendszerességgel és mélységben látta el utasításokkal az alperest, nem döntő a megbízási szerződésnek a munkaszerződéstől való elhatárolása szempontjából. A fellebbezés szerint az elhatárolásnál fontos tényező a tevékenység díjazása, és a perbeli esetben a megbízás speciális fajtája jött létre azzal, hogy a felek a megbízási díj fizetését eredmény elérésétől tették függővé. A másodfok szerint a korábban eljárt bíróság téves jogi következtetésre jutott, amikor munkaviszonynak minősítette a felek jogviszonyát. A megbízási szerződés a feleknek olyan, a polgári jog által szabályozott megállapodása, amelyben a megbízott arra vállal kötelezettséget, hogy a megbízó által rábízott ügyet a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően ellátja. A munkaviszony ezzel szemben olyan, az Mt. által szabályozott jogviszony, amelynek keretében a munkavállaló írásban megkötött munkaszerződés alapján arra vállalt kötelezettséget, hogy a munkáltató utasítása szerint, a munkaszerződésben megjelölt helyen és munkaidőben személyesen végez munkát a munkáltató részére – mutatott rá. A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvénynek (Bit.) a perbeli időszakban hatályos 37. § (1) bekezdése szerint a biztosítási ügynöki tevékenység mind megbízási jogviszony, mind munkaviszony keretében ellátható. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete módszertani útmutatója alapján a felperes saját belátásán múlott, hogy az alperes részéről nyújtott tevékenységet a felperessel munkaviszonyban álló munkavállaló vagy megbízási jogviszonyban álló megbízott útján végezteti. A másodfokú bíróság a felek között létrejött jogviszony minősítése során annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az „alapszerződés” értelmében az alperes a szerződésben vállalt kötelezettsége ellátásához teljesítési segédet vehetett igénybe. A teljesítési segéd igénybevételét a felek kontraktusukban – a Ptk. 475. §-a (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban – úgy szabályozták, hogy igénybevételnek csak akkor van helye, ha ahhoz a felperes hozzájárult. Ezzel szemben az Mt. 136. § (1) bekezdésének d) pontja akként rendelkezik, hogy a munkavállaló a munkáját személyesen köteles ellátni. Erre figyelemmel a teljesítési segéd igénybevételének lehetőségére tekintettel a felek jogviszonya nem munkaviszonynak, hanem a Ptk. 474–483. §-ában szabályozott megbízási szerződésnek minősül. A fent kifejtettekre tekintettel a felek közötti jogvita nem minősül a Pp. 349. §-ában meghatározott munkaügyi pernek, ezért a per elbírálására a helyi bíróság rendelkezik hatáskörrel – mondta ki a Fővárosi Bíróság.