Az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) pénteken azt közölte, hogy januárban szezonális kiigazítással és az egész évre kivetítve 6,69 millió használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, 0,6 százalékkal többet, mint decemberben.
A piac 1,5 százalékos csökkenést várt januárra az előző havihoz képest.
Kapcsolódó
Éves összevetésben 23,7 százalékos volt a növekedés idén januárban, amikor az értékesített lakások medián ára 303 ezer 900 dollár volt, 14,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Január már a 107. egymást követő hónap, amelyben emelkedik a használt lakások ára az Egyesült Államokban az MTI híre szerint.
Tavaly 6,48 millió használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, ami 2006 óta a legmagasabb szám.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához