A CityCon stockholmi csapatától érkező, ott a fejlesztési vezérigazgató-helyettesi pozíciót betöltő Tom Lisiecki lesz a jövőben a vállalat vezérigazgatója - jelentette be a TriGranit igazgatósága szerdán. Lisiecki megelőzően 13 évet töltött a TriGranitnál, ez időszak alatt befektetési vezérigazgató-helyettesként, valamint lengyelországi működésért felelős igazgatóként is tevékenykedett, melynek során az akkori összes TriGranit projektben részt vett.
A poszton Török Árpádot váltja, aki 18 év után hagyja el a vállalatot.
Kapcsolódó
A TriGranit az egyik legnagyobb közép-európai integrált ingatlanplatform, mely elsősorban stratégiai elhelyezkedésű, első osztályú kereskedelmi egységekre és irodaépületekre fókuszál. A csoport több mint két évtizedes működése alatt mintegy 50 városképet meghatározó projektet valósított meg 7 közép- és kelet-európai országban, ezzel összesen 1,7 millió négyzetméternyi bérbe adható területet hozott létre, és több mint 50 tekintélyes nemzetközi díjat nyert el.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Saját aranyukra fáj a németek foga