A bérlőknek megfizethető lakhatást, biztonságot, a bérbeadóknak nyugalmat, kényelmet kínál a Lakásügynökség, hiszen átvállalja a bérlőkiválasztás feladatát és felelősségét, az ügyintézést és az adminisztrációt, biztosítja az állagmegóvást, esetleges javítási munkák leszervezését és a bérlőváltás időszakában is biztosítja a bérleti díjat. Mindezt a lakás piaci bérleti díjának mindössze 15 százalékáért szolgáltatja úgy, hogy közben a terézvárosi bérbeadók a fizetendő építményadóból 75 százalék kedvezményt vehetnek igénybe, írja Soproni Tamás polgármester Facebook-oldalán.
Már tavaly is tettünk egy lépést a hosszú távú lakáskiadás támogatásáért az építményadó 50 százalékos kedvezményével, most ezt folytatjuk: 75 százalékra emeljük a kedvezményt jövő évtől azoknak, akik vállalják a minimum három éves bérbeadást az ügynökségen keresztül. Ezzel alternatívát kínálunk azoknak is, akik január 1-jétől lakásukat rövid helyett hosszú távon adnák ki, és teszünk egy lépést a megfizethető albérletek irányába is.
Kapcsolódó
A lakásügynökséggel nemcsak a bérbeadók, hanem a bérlők is jól járnak, hiszen a piaci ár alatt juthatnak otthonhoz. A lakásügynökség ugyanis még 15 százalék kedvezményt biztosít a megállapított bérleti díjból a bérlőnek, és ezt a különbözetet a terézvárosi önkormányzat állja. A Főváros és Terézváros között létrejött megállapodás értelmében azoknál a lakásoknál, melyek a VI. kerületből kerülnek be a Fővárosi Lakásügynökségbe, előnyt élveznek majd azok a bérlői jelentkezők, akik a VI. kerületben a közszférában dolgoznak vagy régóta a kerületben élnek.
A Terézváros otthont ad programban szolgálati lakásokat biztosítunk dolgozóinknak, az itt élőknek albérleti és számos lakásfenntartási támogatást adunk, illetve egész évben folyik a bérlakásfelújítási programunk is.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain