A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az első megépítendő távfűtési gerincvezeték több mint 2 kilométer hosszú, a Mindszenti körúton épülő biomassza fűtőmű és a Szultán utcai fűtőerőmű között. Ezt a Sade-Magyarország Mélyépítő Kft. nyerte 1 milliárd 193 millió forinttal.
A második gerincvezeték pedig mintegy 3,5 kilométer hosszú, a Széchenyivárosi fűtőerőmű és a Nyugati Városkapu között húzódik majd. Ezt a Terra-21. Közmű és Mélyépítő Kft. építheti meg, 1 milliárd 349 millió forintért.
A Szultán utcai fűtőerőmű átalakítása a következőkből állt volna: a biomassza kazánok által termelt hő (5+20 Megawatt) fogadása és keringetése, pufferelése és a meglévő távhő rendszerbe táplálásának kialakítása. Be kellett volna építeni 4 darab 50 köbméteres hőtároló tartályt.
Ez a rész eredménytelen lett, mivel a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez, az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel sem.
A nyertesekkel május 16-án kötött szerződést az ajánlatkérő.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró