Nagy a csend a nok körül, noha azok szervezésének ötletét Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter már januárban bedobta, mondván: azok versenyt támaszthatnak a csaknem két évtizede működő lakás-takarékpénztáraknak.
Bár az Országgyűlés a nokról szóló törvényt márciusban elfogadta, s az áprilisban hatályba lépett, az MNB-hez eddig még nem érkezett be ilyen működtetésére vonatkozó engedélykérelem - közölték a Világgazdaság érdeklődésére a jegybanknál.
A potenciális közösségteremtők körét szűkítette a törvény azzal, hogy előírta: a nokot "szervező igazgatóság minimum egy tagjának legalább ötévi, a fogyasztói csoportokról szóló 2013-as kormányrendelet szerinti tevékenységet üzletszerűen végző cégben vezető tisztségviselőként eltöltött gyakorlattal kell rendelkeznie".
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tavaly hét fogyasztói csoportról tudott, amelyek szabályosan működtek, ám arról a hatóságnak nincs adata, hogy a tagokkal kötött szerződések mikor járnak le. További hét fogyasztói csoport működhetett szabálytalanul az NFH gyanúja szerint, amely emiatt eljárást indított ellenük.
Mégis mindössze két cég, az egyaránt Nyéki Zoltán vállalkozóhoz kötődő Carion és a Poligrupo felelhet meg a nokszervezőkkel szemben támasztott törvényi feltételnek.
A Carion-cégcsoport korábban jelezte is, készül a nok termékszervezői tevékenységére és a termék forgalmazására - közölte a Világgazdasággal a Carion titkársága. Azt, hogy még nem kértek működési engedélyt a jegybanktól, azzal magyarázták, hogy a törvényt több hónap után egy végrehajtási rendelet egészítette ki, így csak ennek megjelenése után kezdhették meg az előkészítést. Amint ez lezárul, akkor kér a Carion működési engedélyt az MNB-től - olvasható a napilapban.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok