Az újonnan engedélyezett épületek túlnyomó többsége lakóingatlan, az érintett alapterület majdnem a háromszorosára, 360 ezer négyzetméterre nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.
A kiadott építési engedélyek száma az év elejétől kezdve hónapról hónapra növekedett. Ha ez a trend folytatódik, akkor jócskán meghaladhatja az elmúlt évi 6500-at, és a válság előtti szinthez közeledhet a kiadott engedélyek száma.
A kedvező trend mögött több tényező is meghúzódik, például az új lakások áfakulcsának 5 százalékra csökkentése vagy a CSOK kibővítése - állapítja meg az újság, hozzátéve, hogy az elemzők idén 10-12 ezer új lakás építésére számítanak, a következő években pedig akár évi 15-20 ezerre.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok