A WHB Befektetési Kft., valamint az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. (Épkar) lett a Körösaszfalt Zrt. 50-50 százalékos tulajdonosa - értesült a HVG. Az eladó a Duna Aszfalt Kft. és annak tulajdonosa, Szíjj László volt. A vezérigazgatót is lecserélték, Pálffy Balázst az épkaros Szeivolt István és a WHB-s Mózes Zoltán váltotta.
Papíron a Körösaszfalt a tulajdonosa az állami közbeszerzéseken rendkívül sikeresen szereplő Magyar Építő Zrt.-nek, amely a ZÁÉV Zrt.-vel közösen felépítheti fel az új Puskás stadiont, közel nettó 150 milliárd forintért. A Magyar Építőben közel két éve közös közvetlen irányítást szerzett a WHB az Épkarral együtt, amit már a GVH jóváhagyott.
Kapcsolódó
A WHB Befektetési Kft. a közbeszerzéseken szintén sikeres, Paár Attila érdekeltségében lévő West Bau Hungária-csoport tagja, amely arról is nevezetes, hogy az egy komáromi ingatlant takaró WHB Ingatlan Kft. többségét tavaly augusztus végén Tiborcz István, Orbán Viktor veje szerezte meg, majd a része átkerült egy brit Virgin-szigeteki vállalkozáshoz, a Synergy Global Consulting Limitedhez - emlékeztet a HVG.
A Magyar Építő újítja fel egyebek mellett a Szépművészeti Múzeum román csarnokát 6,8 milliárd forintért, a Nemzeti Közszolgálati egyetemnek két új épületet húz fel hatmilliárdért, Kaposváron uszodát épít másodmagával (4,4 milliárdért), és dolgozik az egyik MNB-alapítványnak is.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Jövő héten visszatér, amire mindenki várt, de aztán ismét jön a feketeleves

Egyre nagyobb a baj: újabb területet sújtott kolosszális áramszünet

Nem gondolná hol húzták fel az EU legnagyobb akkus tárolóját
