Küszöbön a nyári szezon, hamarosan vakációzni vágyók tömege mozdul ki otthonából. Sokan repülővel indulnak a jól megérdemelt pihenésre, és vannak, akik már a fedélzeten el is kezdik a lazítást. Ám nem mindegy, hogyan.
A repülő is nyilvános közösségi térnek számít, így az írottak mellett ott is be kell tartani az alapvető illemszabályokat
Kapcsolódó
– hívja fel a figyelmet a Femina, amely össze is gyűjtötte, melyek a legfontosabbak.
- A karfa használatára vonatkozik szabály: a középen ülőé mindkét karfa, a folyosón ülőé pedig a jobboldali.
- Csak akkor illik hátradönteni az ülést, ha megkérdezzük a mögöttünk ülőt és ő beleegyezett, de ilyenkor is érdemes megbizonyosodni arról, hogy biztosan kényelmesen elfér-e.
- Akármilyen hosszú az út, akkor sem illik felhúzni a térdünket és nekinyomni az előttünk ülő széktámlájának, ez ugyanis nagyon kellemetlen és zavaró lehet számára.
- Szintén nem illik levenni a cipőt sem.
- Hatalmas illetlenség fül- vagy fejhallgató nélkül filmezni, zenét hallgatni.
- A légiutas-kísérők nem személyes asszisztensek: akkor szóljunk csak a stewardesseknek, ha valóban szükségünk van valamire, vagy egy fontos probléma merült fel.
- Nagyon zavaró, ha valaki a folyosón megáll és feltartja a sort. Felszállásnál nézzük meg előre, melyik az ülésünk, ne ott keresgéljünk, és ne is ott társalogjunk másokkal.
- Nem illik idegen emberekkel hosszú kényszerbeszélgetést kezdeményezni még akkor sem, ha több órás úton ülünk egymás mellett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk