„Azt javaslom az utasoknak, hogy továbbra is legyenek felkészültek arra, hogy akár néhány órát megcsúszhatnak a járataik, de erre a felkészültségre nem azért van szükség, mert olyan rossz a helyzet, vagy még rosszabb, mint tavaly, hanem, azért, hogy ha mégis bekövetkezik a baj, az ember minimalizálja az őt ért kellemetlenségeket” – nyilatkozta az Economxnak Varga G. Gábor, az Egek Ura Blog alapítója.
A szakértő szerint a légiközlekedés – ha összeurópai szinten nézzük –, jóval nagyobb forgalmat bonyolít idén nyáron is, mint amilyen kapacitásra az európai infrastruktúra kapacitása optimalizálva lett. Ez óhatatlanul fog kisebb- nagyobb fennakadásokhoz vezetni,
ha teljes Európát nézzük, akkor szinte biztosan lesznek olyan elképesztően zsúfolt időszakok, amikor az áteresztőképsség szűkössége miatt lesznek kialakuló késések.
Különös tekintettel arra, hogy ilyenkor nyár elején nagyon sok a kiszámíthatatlan faktor, elsősorban azok az időjárási jelenségek, amelyek korlátozzák a repülést és amelyeket lehetetlen olyan előre jelezni, hogy hozzá lehessen tervezni a járatok üzemeltetését. Jellemzően ezek a nagy kiterjedésű zivatarzónák.
Tavaly júliusban elértük a mélypontot
A késésekkel foglalkozó Central Office for Delay Analysis (CODA) folyamatosan gyűjti és elemzi az utasok által tapasztalt összes késést, legyen szó időjárás okozta fennakadásokról, a légitársaságok hibáiról, a reptéri irányítás bakijairól, vagy kormányzati intézkedésekről.

A CODA elemzéséből kiderül, hogy 2024 júliusa kimagaslóan rossz számokat hozott.
- Érkezési oldalon átlagosan 23,1 perces csúszásban voltak a járatok,
- míg az indulásoknál átlagosan 26,1 perces késést regisztráltak.
A nyári, főszezonos átlagokat nézve azonban 2022 még a tavalyinál is rosszabb év volt.

Ami az idei számokat illeti, utoljára márciusban publikáltak adatokat, s láthatjuk, hogy igen jól teljesít a szektor, ennél jobb csak akkor volt a helyzet, amikor 2021-ben a covid-világjárvány miatt sokkal kevesebb repülő indult, így a reptéri- és az égi dugó is kisebb volt.
A külföldi malőröket is megérezhetjük
Legyen bármennyivel is sokkal jobb állapotban az iparág, mint tavaly ilyenkor – ami egyébként igaz –, a nyár idén is nagy kihívás elé állítja a légiközlekedést. A francia, a német és a spanyol légiirányítás folyamatos kapacitásgondokkal küzd, ezek akkora területekre és olyan forgalmas légi útvonalakra vannak hatással, hogy lehetetlen, hogy ezeket mi magyar utasok ne érezzük meg.
Varga G. Gábor szerint várhatóan a magyar helyzetben jelentős különbség lesz tavalyhoz képest. Míg tavaly nyáron a magyar légtérben jelentős kapacitáslimiteket kellett kezelni, európai sorrendben is az élen jártunk ezzel.
Ezzel kapcsolatban érdemes tudni, amit korábban mi is megírtunk, hogy Apostolos Tzitzikostas, az EU közlekedési biztosa nemrég levelet küldött az európai közlekedési minisztereknek, amelyben felidézte,
tavaly a forgalmas nyári napokon átlagosan 35 ezer repülőjárat közlekedett Európában, de idén már naponta 38 ezer is megfordulhat.
Már az előző szezonban is súlyos káosz uralkodott a légiforgalmi hálózatban a személyzethiány miatti késések, járattörlések következtében, viszont a közelgő szezonban még jobban eldurvulhat a helyzet.
Tzitzikostas ezért felszólította az európai repülőterek üzemeltetőit, hogy sürgősen kezdjenek átfogó képzési programba és toborozzanak minél több új munkaerőt.
Tavaly óta a magyar légiirányítás rendkívül sokat tett azért, hogy növelje a kapacitásait és csökkentse az általa okozott járatkéséseket. A magyar légteret irányító HungaroControl a szakértő információi szerint a csúcsidőben több szektort tud kezelni, mint tavaly, köszönhetően annak, hogy több légiirányítót tudnak szolgálatba állítani a legforgalmasabb időszakokban. Egy szakmailag átgondolt intézkedéscsomagnak köszönhetően a magyar légtér áteresztőképessége a forgalmi csúcsot jelentő 3,5 hónapban jobb lesz, mint tavaly.
Az adatok szerint a Hungarocontrol több szektort tud kezelni, ami arra enged következtetni, hogy több irányító tud szolgálatot teljesíteni egy időben. Úgy tudni, a forgalmasabb időszakokban az irányítók önkéntes vállalásának köszönhetően a lehető legtöbb szakember szolgálatot teljesít. Iparági információk szerint
évek óta téma, hogy a HungaroControlnál a szakszolgálati engedéllyel rendelkező vezető pozícióban dolgozók is beálljanak az irányítóterembe, ha szükséges.
A tavaly nyárra jellemző igen szenzitív helyzetet a HungaroControl tavaly augusztusban beiktatott új vezetése következetes lépésekkel eredményesen enyhítette.
Nagyobb ablakot nyitottak a reggeli hullámnak
A lapunknak nyilatkozó légiközlekedési szakértő szerint ugyanakkor
„hamis egyes légitársaságok kommunikációja, miszerint kizárólag az irányításon múlnának a késések. Az időjárási szélsőségek is sokat nyomnak a latban, és sok esetben a földi kiszolgálás kapacitáshiánya is felelős a késésekért. Bárhol van valami apróbb fennakadás, az tud késéseket okozni és fog is.”
Remélhetőleg ezek sokkal inkább a körülmények összjátékának lesznek köszönhetők, szemben a tavalyi évvel, amikor rendszer szintű problémákat lehetett azonosítani. Ez utóbbiak között volt a menetrendek összehangolatlansága.
A leglátványosabb előrelépés a Budapestről induló járatokkal kapcsolatban, hogy a Budapest Airport, a HungaroControl és a légitársaságok konstruktív együttműködésnek köszönhetően az idei nyári menetrend – amely már érvényben van – hajnali hullámában az indulások 5 óra és 6.40 közé lettek széthúzva. Szemben a tavalyi sokkal szűkebb ablakkal. Ez abból a szempontból fontos, hogy sokkal precízebben lett összehangolva a reptér, a földi kiszolgálás és a légiirányítás kapacitása.
A valósághoz sokkal közelebb áll az idei menetrend, mint a tavalyi, emiatt az iparági várakozások szerint sokkal kisebb lesz az aránya azoknak a késéseknek, amik már a napi első járatnál is jelen vannak.
Kapcsolódó
Ha az első járat késve indul, akkor újabb és újabb késéseket generál. Ha a reggeli késéseket minimalizálja a rendszer, akkor az esti járatoknál talán elviselhetőbb lesz a késéstömeg, főleg nyáron – mondta a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Elromlik az idő hétvégére, és nem is kicsit

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Erősen szokatlan dolog történt Norvégiában, erre senki sem számított
