A kormány a Budapestet sújtó törvénytelen elvonásokkal nem „csak” a fővárosi közszolgáltatásokat sodorja veszélybe, de az állami költségvetés bedőlését is kockáztatja, vagyis a magyar gazdaság egészét veszélyezteti – teszi hozzá Karácsony Gergely írásában, aki rámutat,
a Budapesttől és az összes magyar településtől elvont, évről évre egyre több pénzzel a költségvetés lyukait akarják betömni.
Inkasszózták Budapest vagyonát, Karácsony Gergely rendkívüli bejelentéssel készül
Bekövetkezett, amitől a főpolgármester már tartott: a Magyar Államkincstár elkezdte inkasszózni a be nem fizetett, 50 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást a főváros számlájáról. Itt írtunk erről >>>Amennyiben a kormány sarcpolitikája miatt Budapest nem tudja finanszírozni a közszolgáltatásait, a nemzetközi hitelminősítők azonnal leminősítik a várost, ami Magyarország leminősítését is maga után vonja – írja.
Emiatt az egekbe szökhetnek az eladósodott állam kamatterhei, ez súlyosan érintheti a forint árfolyamát, a részvénypiacot, az államkötvények hozamát, fokozhatja a tőkekiáramlást Magyarországról
Karácsony Gergely szerint Budapest kivéreztetése az állam csődje.
Budapest a magyar GDP 38 százalékát termeli meg, Budapest az ország gazdaságának motorja. Ha ez a motor leáll, annak az egész ország látja kárát – fogalmaz Karácsony Gergely.
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s
Széles körben várták a szakemberek, milyen minősítést kap az éjaszaka folyamán a Moody's-tól Magyarország. A hitelminősítő igazodott a sorba, továbbra is a befektetésre ajánlott kategórába sorolt minket. Itt olvashatja a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás