Az e-kereskedelmi oldal adatgyűjtése szerint a karácsonyi időszakban a legtöbben az elektronikai és a műszaki cikkeket keresik, akár 20 százalékkal is nagyobb az általános kereslet ebben a kategóriában. Nagy az érdeklődés a barkácseszközök, a kisebb-nagyobb bútorok, valamint az építőjátékok, különösen a legók iránt. De népszerű termékek a könyvek, a bakelitlemezek, valamint az ehhez kapcsolódó lemezjátszók is.
Takács Borbála, a Jófogás marketing- és kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a rendszeresen internetező magyarok közel kétharmada néz, ad el, vagy épp vásárol az interneten használt terméket, és ez nincs másképp a karácsonyi időszakban sem.
Elmondása szerint ilyenkor a kiemelt termékkategóriákban kiugró a kereslet az év többi hónapjához képest.
– A tudatos, fenntartható fogyasztási szokások térnyerése mellett az is a másodpiacon megfigyelhető keresletnövekedéshez vezet, hogy a használt cikkek átlagára az új termékek piacával szemben csak minimálisan, vagy egyáltalán nem mutat emelkedést – tette hozzá az igazgató a cég közleményében.
A konkrét tárgyakra vonatkozó keresőszavak tekintetében komoly ugrás figyelhető meg a diafilm, a díszkivilágítás és a szárítógép kifejezések esetében.
Többet fizetünk a karácsonyi bevásárlásért, de kevesebbet vihetünk haza
Már október végén, november elején megjelentek a boltok polcain az ünnepi termékek a fogyasztói igényekhez alkalmazkodva. Megfigyelhető, hogy a vásárlások kosárértéke sokkal alacsonyabb, mint a korábbi években. Az édességek viszik a prímet a legtöbb üzletben: szaloncukor, adventi naptár és csokifigura, de már most jól fogynak a dekorációk és csomagolások is – derül ki a kereskedelmi láncok lapunknak megküldött válaszaiból.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)