Az Egyesült Államok légiforgalmának tíz százalékos csökkentéséről döntött az adminisztráció a kormányzati leállás miatt, a légiirányítók leterheltségének csökkentése érdekében, az intézkedés napi több ezer járat törlésével jár - jelentette be Sean Duffy közlekedési miniszter szerdán.
A miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a légiközlekedés biztonságát semmi nem veszélyeztetheti, ezért döntöttek arról, hogy
Kapcsolódó
péntektől tizedével csökkentik a légtér forgalmát 40 kijelölt légiközlekedési csomópontot érintően.
Megjegyezte, hogy ugyan a legnagyobb forgalmú repülőterek a döntés elsődleges célpontjai, de a döntés hatása sokkal szélesebbre gyűrűzik majd.
Hangsúlyozta, hogy a rekord hosszúságú kormányzati leállás következtében a szövetségi alkalmazottként dolgozó légiirányítók fizetés nélkül dolgoznak, valamint hozzátette, hogy sokan közülük kénytelenek másodállást vállalni egzisztenciájuk fenntartása érdekében.
Sean Duffy közölte, hogy a döntés érinti a kereskedelmi járatokat és magánrepülőket is, továbbá kilátásba helyezte, hogy amennyiben az intézkedés nem enyhíti a leterheltséget, további intézkedések következnek.
Az amerikai légtér forgalmának 10 százalékos csökkentése naponta 4500 járatot érint.
Bryan Bedford, a Szövetségi Légügyi Hivatal igazgatója a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a szervezet "nem várja meg, míg fellép egy probléma", és hangsúlyozta, hogy a kormányzati leállás munkaerő-ellátási fesztültséget okoz, amit "nem lehet figyelmen kívül hagyni".
A közlekedési miniszter és a légügyi hivatal vezetője azt is közölte, hogy még szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek a légitársaságok képviselőivel annak érdekében, hogy a forgalomcsökkentés zavartalan végrehajtásáról egyeztessenek.
Az Egyesült Államokban október eleje óta nem működnek szövetségi intézmények, az alkalmazottak fizetés nélküli kényszerszabadságon vannak, ugyanakkor a légiirányítás folyamatos üzemnek számít, ahol a bérfizetés elmaradása ellenére is kötelezettség a munka felvétele.
A bérfizetés elmaradása mellett az Egyesült Államok 42 millió polgára számára folyósított élelmiszersegély folyósítása is akadozik. Ugyan egy bíróság a múlt héten arra kötelezte az adminisztrációt, hogy a szociális segítséget továbbra is biztosítsa a jogosultaknak a szövetségi rendkívüli tartalék terhére, annak felszabadítása ugyanakkor jogi korlátokba ütközik.
Az amerikai kormányzati leállás oka, hogy a Kongresszus a szeptember 30-i határidőig nem tudta elfogadni a szövetségi költségvetést. A felsőház, a szenátus már mintegy 15 alkalommal szavazott egy átmeneti költségvetésről is, ami a hosszú távú megállapodásig lenne érvényben. A szükséges minősített többséget a demokrata szenátorok ellenállása miatt nem sikerült elérni. A republikánusok a másik politikai oldalt okolják a kialakult helyzetért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat