Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
A 435 tagú képviselőház a republikánusok voksaival, hat demokrata átszavazóval, szűk többséggel fogadta el a jogszabályt, lezárva az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállását, amely 43 napig tartott. Donald Trump elnök korábban jelezte, hogy az elfogadást követően azonnal aláírja a törvényt, amely egyelőre január végéig biztosítja a kormányzat finanszírozását.
A kormányzati leállás minden szövetségi intézményt érintett, valamint a szövetségi költségvetésből finanszírozott programokat, köztük az ország 42 millió rászoruló polgárát érintő élelmiszersegély-programot.
A szövetségi kormány alkalmazottai az elfogadott költségvetés hiánya miatt fizetést sem kaptak, köztük azok a légiirányítók sem, akiknek a folyamatos üzem miatt bér nélkül is fel kellett venniük a munkát.
A kormányzati leállás elhúzódásában része volt annak, hogy a demokraták nem voltak hajlandóak megszavazni az átmeneti költségvetést abban az esetben, ha a republikánus többség és a Trump-adminisztráció nem hosszabbítja meg a Barack Obama elnökségéhez köthető egészségbiztosítási rendszer rendelkezését az állami szerepvállalás mértékéről, egy ahhoz kapcsolódó adókedvezményről.
A republikánusok jelezték, hogy a kormányzat működését és az egészségbiztosítási rendszer átalakítását két külön kérdésként akarják kezelni, valamint azzal vádolták a demokratákat, hogy az országot "ejtették túszul" politikai követelésük érdekében.
Az elfogadott, január végéig hatályos törvényben végül nem szerepel az egészségbiztosítási rendszer jövőjéről szóló rendelkezés. A képviselőház végszavazását megelőzte a Szenátus, azaz a Kongresszus felsőházának voksolása, ahol több demokrata szenátor feladta ellenállását és csatlakozott a republikánusokhoz a kormányzati intézmények újraindulása érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba