Orbán Viktor miniszterelnök és Wang Chuanfu, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatója a Karmelita kolostorban tartott csütörtöki megbeszélésük után jelentették be, hogy a kínai cég Magyarországra telepíti európai központját. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Stella Li, az elektromosautó-gyár ügyvezetője stratégiai megállapodást írt alá.
- A BYD új központja Budapesten, a 11. kerületben lesz, és a kínai cég ötödik telephelye Magyarországon
- a komáromi buszgyár,
- a fóti és
- pátyi létesítmények,
- valamint a Szegeden épülő személygépkocsi-gyártó üzem után.
A központ három fő területre összpontosít majd: az értékesítésre és vevőszolgálatra, az európai gépjármű-engedélyek és tanúsítványok ügyintézésére, valamint a járművek tesztelésére és a helyi igények szerinti jármű- és funkciótervezésre
Kapcsolódó
- derül ki a BYD MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Kossuth Rádiónak adott interjújában pénteken azt is elmondta, hogy a BYD már meg is vásárolta az európai központként szolgáló irodaházat Újbudán, és a döntés bejelentésén Vang Csuanfu elnök-vezérigazgató jelezte, hogy az eredetileg tervezett kétezernél is több embert alkalmaznak majd. A kínai vállalat eddig Hollandiában működtette európai üzleti központját, ezt telepíti most Budapestre telepítik.
A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség tájékoztatása szerint
a beruházás másik fő elemeként a BYD magyar egyetemekkel, hazai start-up cégekkel és beszállítókkal együttműködve alakít ki K+F bázist, és elindít két nagyszabású programot, amelyek külön-külön is rekordnak számítanak a HIPA által kezelt K+F projektek sorában.
- Az egyik, 105,1 millió euró értékű projekt célja egy vezetéstechnológiai rendszer kidolgozása, amely a mesterséges intelligenciára építve lehetővé teszi a járművek önálló tanulását a vezetési szituációkról valós időben gyűjtött adatok elemzése alapján.
- A másik kutatás-fejlesztési beruházás még nagyobb volumenű, 141 millió euró értéket képvisel, és a BYD hajtáslánc-technológiájának továbbfejlesztésére, az elektromos járművek teljesítményének és energiahatékonyságának növelésére irányul.
A BYD ezekben a projektekben legalább három magyarországi egyetemmel működik együtt, és többek között azt is vállalta, hogy a Magyarországon kidolgozott szabadalmak legkevesebb 50 százalékát helyben jegyezteti be.
A cég a közleményében azt is kiemelte, hogy 2003-ban alapított BYD Auto a multinacionális high-tech BYD cég autóipari leányvállalata, amely a globális közlekedési szektor zöld átállásának felgyorsítását célozva tisztán elektromos és plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosít. A vállalat elsajátította az új energiával működő járművek teljes ipari láncának alapvető technológiáit, mint például az akkumulátorok, az elektromos motorok, az elektronikus vezérlők és az autóipari minőségű félvezetők.
A BYD a világ első autógyártója, amely a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította az elektromos átállás jegyében, és 9 egymást követő évben az konnektorról tölthető személygépkocsi-eladások élén állt Kínában - írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat