Január végén új számlázási rendszert vezetett be az MVM. A jövőben újabb jelentős változások várhatók villamosenergia-ipari állami cégnél.

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója  elmondta: a jövőben a digitalizáció irányába mozdul el az állami vállalat.  Ennek során nagy hangsúlyt helyeznek az online csatornák fejlesztésére, azok felhasználóbarátságának a maximalizálásra – írja az Index.

A vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat célja, hogy

ügyfeleink bárhol, akár a kanapéjukról is könnyedén intézhessék ügyeiket, anélkül, hogy személyesen fel kellene keresniük ügyfélszolgálati irodáinkat.

Az MVM továbbra is nagy hangsúlyt fektet a a személyes ügyintézést választó ügyfeleik kiszolgálására, mivel a vezérigazgató szerint a az ügyfélszolgálat a cég kirakata a külvilág felé.

A magyar és a nemzetközi piac átrendeződése

MVM Csoport vezetője leszögezte, hogy már 2021 végén jelentős változások indultak  a hazai energiaszolgáltatásban, majd az orosz–ukrán háború következtében kialakult energiaválság felforgatta az egész energetikai szektort.

Az MVM az ÉMÁSZ Hálózati Kft. megvásárlásával 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben. Ősszel pedig az ELMŰ–ÉMÁSZ közel kétmillió ügyfele is a vállalathoz került.

2022 áprilisában az MVM Csoport megvásárolta a 2,2 millió ügyfél részére villamos energiát biztosító E.ON Áramszolgáltatót.

Ezt követően változatlan néven és megjelenéssel végezte tevékenységét az E.ON.

Változás a számlázásban

Mátrai Károly hangsúlyozta: az elmúlt időszakban az E.ON és az MVM informatikai rendszereinek az egységesítésén dolgoztak. A cég célja, hogy 

hogy mind a gáz, mind az áram egyetemes szolgáltatását a magyar lakosság az MVM-től vegye igénybe.

A jövőben az áram- és gázszámlát MVM-es borítékban küldik és kétszáznál is több MVM-es ügyfélszolgálati irodában intézhetik a felhasználók az áram- és a földgázügyeket.

Mátrai szerint

Az egyik legnagyobb áttörés az elmúlt időszakban az MVM részéről az, hogy minden ügyfél ugyanazon online ügyfélszolgálaton és alkalmazáson keresztül intézheti gáz- és áramügyeit

Az informatikai átállás miatt az ügyintézés június végétől előreláthatólag két hétig nem lesz teljeskörű.

Informatikai fejlesztések

A rezsicsökkentés fenntartását szolgáló új szabályok miatt több mint 30 különböző, nagy volumenű informatikai rendszerfejlesztés történt a számlázásban. A megnövekedett felhasználói igény kielégítésére az MVM:

  • Ingyenes wifiszolgáltatást vezetett be állandó ügyfélszolgálati irodáiban
  • Piacra dobta az ügyintézést könnyítő MVM Navigátor webalkalmazást
  • Az MVM Next applikáció frissítésével elérhetővé tette, hogy az ügyfelek önkiszolgáló módon, akár otthonról módosíthassák a gázfelhasználás jellegét:  a fogyasztási jelleggörbe alapját képező súlyozási kulcsot.

Az elmúlt időszakban az energetikai iparág szolgáltatói, kereskedői és a hálózati elosztói kialakítottak egy teljesen automatizált adatcserét. Ez az ügyfélkiszolgálás hatékonysága terén is előnyökkel jár, elsősorban a diktálás terén.

Idéntől a havi mérőállomás diktálásokat már nem az elosztók, hanem az egyetemes szolgáltató, az MVM Next részére kell bejelenteni.

Számlamagyarázat

Az állami cég igyekszik beépíteni a fejlesztéseibe az ügyfelek visszajelzését, ezért vezették a fizetendő tételeket vizuálisan is ábrázoló részletes számlamagyarázatot.

Áprilistól az MVM módosította a rezsicsökkentett kedvezményes földgázmennyiség kiosztását az átalánydíjas számlázás esetén. 

Két hónapja minden havi részszámla esetén napi szinten meghatározza a kedvezményesen elszámolható mennyiség mértékét. Ezen gázmennyiség erejéig számláznak rezsicsökkentett , afölött pedig a lakossági piaci áron. 

Az MVM húszéves hőmérsékleti átlag alapján kialakult jelleggörbét is használ a kedvezményes mennyiség meghatározásához. 

Vagyis a nyári alacsonyabb fogyasztáshoz, alacsonyabb kedvezményes mennyiség társul.

A kedvezménykiosztás egyszerűsítésével elkerülhetők az egyes leolvasási időszakokat követő megemelkedett részszámlák – ez korábban mintegy kilencvenezer ügyfélt érintett.