Nyírbátori fórumán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közölte:
a Tiszának lesz egy párhuzamos szavazatszámlálása, és abban bízik, hogy a hivatalos bejelentésnél előbb látják majd a pontos eredményeket.
Ezt annak kapcsán közölte, hogy a fórumon kapott egy kérdést arról: mi a garancia arra, hogy most nem „döglik be” a választási informatikai rendszer, mint az egyik választáson, ahol „mire megjavult, valami csoda folytán megvolt a kétharmados Fidesz-többség”.
„Azért nem lesz értelme belenyúlni a rendszerbe, mert ott lesz a rögzített, dokumentált eredmény minden választókörzetben, lefotózva, aláírva” - húzta alá a pártelnök a 444.hu tudósítása szerint.
Magyar Péter azt mondta, „sokan voltunk fideszesek sokáig, és én úgy tudom, hogy nem történt semmilyen umbulda”, de annak érdekében, hogy az emberek elhiggyék az eredményt, vagy megakadályozzák, hogy bármi ilyesmi történjen,
a szavazatszámlálóknak mindent rögzíteni kell az összesítésnél.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy a párt jól áll, de „az aljas hatalom nem adja magát könnyen. Ez nem lesz egy fair verseny”, a Tiszát olyannal vádolja a Fidesz, amit ők követnek el, hazudnak velük kapcsolatban, a szatellit pártok pedig összejátszanak a hatalommal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér