Benyújtotta a kormányzat a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlés elé, a törvényjavaslatot és annak tárgyalási rendjét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke mutatta be.
Nagy Márton szerint, miután a 2026-os költségvetést a kormány elfogadta, és azt átnyújtotta a parlamentnek, a legfontosabb kérdés az, hogy
Ukrajnába megy-e a magyarok pénze.
A nemzetgazdasági miniszter arra figyelmeztetett, hogy ez
a költségvetés egy háború ellenes költségvetés,
a gyermekeket és családokat helyezik az első helyre.

A tárcavezető felidézte a legfontosabb számokat, eszerint 4800 milliárd forint megy családvédelemre, ami a rezsivédelemmel együtt 5600 milliárd forint lesz. Elmondta, hogy Európa legnagyobb adópolitikájának a megvalósítása kezdődik el már 2025 nyarán, ami idén 306-316 milliárd forint támogatást jelent, jövőre pedig 2979 milliárd forintot.
Erősebb forintot szeretne Nagy Márton
Küzdjek keményebben!
Nagy Márton elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ezt kérte tőle a kormányülésen azzal kapcsolatban, hogy elérje a tervezett gazdasági növekedést.
Az Economx kérdésére megerősítette, hogy tartani tudják az áfabevételek mértékét, ez azért is fontos, mert jövőre 4,4 százalékos fogyasztás növekedésben reménykednek.
Ahogy arról írtunk, jelenleg a forint-euró árfolyam 10 forintnyi változása mintegy 0,6 százalékponttal módosítja a GDP-arányos államadósságot, ezért a kormányzat is kénytelen volt átlépni a lélektani határt, és a 2026-os költségvetési tervezet 403,4 forintos euró, valamit 387,5 forintos amerikai dollár árfolyammal számol.
Ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy elbúcsúzhatunk-e négyszázforintos eurótól. A miniszter felvetésünkre elárulta, most is 404 forint feletti az árfolyam, de ez szerinte továbbra is egy technikai adat, nem akar a kormányzat nyomást gyakorolni a monetáris politikára.
Azt ugyanakkor leszögezte,
ő is jobban örülne egy erősebb forintnak.

Kövér László házelnök megerősítette, ma már elérhető lesz a parlament honlapján a tervezet, május 13-án érkeznek a fejezetek, május 20-án kezdődik a plenáris vita, május 22-ig lehet beadni a képviselői módosítókat, június 9-én nyújtják be a bizottsági összegzőket, június 10-én döntenek az összegző módosító javaslatokról,
és június 16-án lesz a végső szavazás.
A Költségvetési Tanács aggódik
A Költségvetési Tanácsnak Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetére nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését.
De felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány által várt 2,5 százalékos 2025-ös és 4,1 százalékos 2026-os gazdasági növekedés elérését több tényező is veszélyezteti.
A tanács különösen
- a gyenge idei első negyedéves GDP-adatot, valamint a világgazdaságban kialakult kereskedelmi feszültségeket emelte ki kockázati tényezőként.
- A KT szerint a magasabb vámszintek tartós fennmaradása hátrányosan érinti a magyar exportteljesítményt, míg a növekvő bizonytalanságok csökkenthetik a beruházási kedvet, ami 2026-ra is áthúzódó növekedési kockázatokat jelent.
- A belső fogyasztás ugyanakkor várhatóan bővülni fog a magas foglalkoztatás, az emelkedő reálbérek és a kormányzati jövedelemnövelő intézkedések révén.
- De külön szól arról, hogy a fogyasztáshoz kapcsolt befizetésekre érdemi hatással van a gazdaság újra növekedési pályára állása, az átlagkeresetek szintje, a háztartások fogyasztásának bővülése és az infláció mérséklődése, ha az ezekre vonatkozó kormányzati prognózisok nem teljesülnek, akkor a bevételek lényegesen elmaradnak a tervezettől
- A bérdinamika fenntartását illetően a KT hangsúlyozza: kulcsfontosságú lesz a bérmegállapodás felülvizsgálati mechanizmusa, amely szükség esetén újratárgyalást tesz lehetővé.
- A 2026-os hiánycél teljesülését szintén érdemi kockázatok övezik. A gazdasági növekedés elmaradása csökkentheti az adóbevételeket, miközben az uniós források továbbra is bizonytalan elérhetősége a pénzforgalmi hiány növekedését okozhatja.
- A KT külön megemlíti, hogy a kockázatok kezelésére rendelkezésre álló 50 milliárd forintos tartalék alacsonynak számít, elmarad a múltbéli szintektől és a kockázatok mértékéből, ezért annak jelentős megemelését javasolja.

Bevételcsökkentő hatással bír, hogy 2026-ban a személyi jövedelemadó mentességek kiterjesztése folytatódik, a 40 év alatti két gyermekes anyák szja-mentességével, és a 30 év alatti anyák adómentességének az átlagbérről a teljes jövedelemre, valamint az összes gyerekre való kiterjesztésével. Továbbá 2026. január 1-től lép életbe a családi kedvezmény megduplázásának második üteme, illetve 2025. július 1-től a CSED, GYED, örökbefogadói díj személyijövedelemadó-mentessége.
Mindez a 2025. évi előirányzathoz képest mintegy 500 milliárd forint bevételkiesést jelent
- írja a KT a jelentésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Akciócsoporttal készül a Wizz Air a nyári őrületre
