Budapesti online csalóra csapott le a kecskeméti rendőrség október 25-én. A gyanúsítottnak öt banknál volt számlája a saját és ismerősei nevén, majd az egyik népszerű internetes oldalon háztartási gépeket és bútorokat hirdetett eladásra úgy, hogy azok közben nem is voltak a tulajdonában.
A kihallgatásakor azt mondta, hogy ezzel a csalási formával úgy gondolta, hogy könnyen pénzhez jut, mivel nem érezte jól magát a korábbi munkahelyein.
Általában először a „szállítási költséget” vagy a termék árának a felét utaltatta el az áldozatokkal, akik ezután már nem is gyanakodtak átverésre, mivel az utánvétes fizetést biztonságosnak gondolták.
A férfi azonnal leemelte a kapott pénzösszegeket a számlájáról, és élettársával együtt mindent magukra költöttek.
Az eddigi kihallgatások alapján a kecskeméti nyomozók a fiatalt ötrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt vették őrizetbe, de még elemzik a bankszámlakivonatokat és a telefonhívásokat, melyek alapján akár a százat is meghaladhatja a sértettek száma.
A férfit a bűnismétlés reális veszélyére tekintettel őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A rendőrök vizsgálják, hogy a férfinak volt-e társai.
A csalók mindig arra törekednek, hogy ne tűnjenek csalóknak
Körültekintő pénzügyi magatartással mégis elkerülhető, hogy megkopasszanak az adatainkra ácsingózó bűnözők.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott