Titkos vizsgálati jelentés került az Index birtokába a Budapest Brand Nonprofit Zrt. működéséről, amely szerint a cégvezetők törvénysértő módon kaptak prémiumokat, miközben a társaság több százmilliós veszteséget halmozott fel.
A Domokos László által készített anyag a főpolgármester, Karácsony Gergely felelősségét is felveti, és a prémiumrendszer tudatos kijátszását, a közpénzekkel való visszaélést, valamint luxusparkolók indokolatlan használatát rója fel.
A jelentés állítja: a prémiumokat nem előre határozták meg, hanem utólag osztották ki, így azok valójában jutalomnak számítanak, ami ellentétes a saját szabályzattal és a Munka törvénykönyvével.
A Budapest Brand 2024-ben 473,6 millió forintos veszteséget termelt, ennek ellenére fizettek ki bónuszokat, miközben havi 240–250 ezer forintos díjon bérelték a Kempinski Hotel mélygarázsában a parkolóhelyeket.
A Városháza szerint a „Fővárosi Átvilágítási Szakértő (FÁSZ) úrként” emlegetett Domonkos átvilágító jelentése politikai támadás, amely nem tartalmaz új megállapításokat. A főpolgármesteri hivatal azt állítja: a korábbi ÁSZ- és KEHI-vizsgálatok sem találtak visszaélést, a prémiumrendszer pedig a fővárosi cégeknél bevett gyakorlat. A parkolási szerződést szabályosnak mondják, és azzal magyarázzák, hogy a Városháza előtti területet közparkká alakították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit