Január elejétől változtak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez tartozó fürdők belépőjegy árai. Legjobban a külföldiek által látogatott történelmi fürdők esetében nőttek az árak, az átlagos drágulás 5-6 százalék körüli. Ugyanakkor a drágulás akkora, hogy két fő a Rudasban akár 30 ezer forintot is ott hagyhat egy fürdőzés során.
A Széchenyiben, valamint a Gellértben a hétfő és csütörtök között a szekrényes belépő ára 9400 forinttól 10 500 forintra emelkedett, míg a pénteki és hétvégi jegy ára 10 900 forintról 12 ezer forintra nőtt – írja az Mfor.hu.
A Széchenyi fürdőben a reggel 9 óráig váltható belépő díja a hét eleji időszakban 7500 forintról 8400 forintra emelkedett, míg a hétvégi jegyek ára 8700 forintról l 9700 forintra emelkedett.
A Rudas Gyógyfürdőben a hétköznapi jegyért 8600 forint helyett 9300 forintot kell fizetni, azonban a hétvégi jegy ára 12 200 forint.
A Lukács Gyógyfürdőben, a teljes árú belépőnek hétköznap 4800 forintra, míg hétvégén 5200 forintra emelkedett az ára, azonban a nyugdíjas és a diákbelépők esetében kisebb mértékű lett az áremelés.
Létezik klubkártya is
Akad azonban olyan fővárosi fürdő is, ahol nem emelkednek az árak: a Palatinusnál január 8. után is a korábbi árak maradnak érvényben.
A Zsigmondy Klubkártya lehetőséget nyújt arra, hogy a szerényebb keresetűek is meg tudják maguknak engedni a gyógyfürdőt. A klubkártyát bárki megvásárolhatja, ára 5 ezer forint. A klubtagok a kártyával szekrényes, napi fürdőbelépőt válthatnak a Széchenyi, a Gellért és a Rudas fürdőbe négyezer, illetve 4500 forintos áron. A fényképes klubkártyával, annak érvényességi időtartama alatt, naponta 1 alkalommal vehetik igénybe az említett gyógyfürdőket. A kedvezményes belépővel a fürdőben legfeljebb 4 órát lehet tartózkodni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban