A kormányhivatal az új építési engedéllyel azután állt elő, hogy a Kúria tanácsa elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a balatonföldvári önkormányzat és a kivitelező Balabo Kft. nyújtott be a a Pécsi Közigazgatási Bíróság ítélete ellen – írja a Népszava.
Ez az ítélet az első építési engedélyt semmisítette meg arra hivatkozva, hogy az ellentétes a helyi építési szabályzattal, ami kimondja, a strandok területe és funkciója nem változtatható meg.
Ez annyit tesz, hogy nem épülhetne kikötő a Nyugati strandon, a valóságban azonban nem ez a helyzet. A kormányhivatal a város jegyzőjének állítása alapján – amely szerint az építkezéssel nem változik meg a strand funkciója – a verdikt után rohamtempóban, az eredeti indoklással megegyezően új építési engedélyt adott ki a kivitelező cégnek.
A beruházást ellenző civilek a papírformának megfelelően ezt a határozatot is perre vitték, az ügyben április végén hozhat ítéletet a bíróság.
A kivitelező minden bizonnyal azért dolgozik rohamtempóban, mert abban reménykedik, hogy eljuthat egy olyan készültségi fokig, amikor már fennmaradási engedélyért folyamodhat. A civil tiltakozások ellenére a kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya zöld jelzést adott a projektnek, amely a megfelelő vízjogi engedélyeket is beszerezte a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok