Az Európai Bizottság 2013. április 26-án kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az alkoholtermékek jövedéki adójával összefüggésben. A testület úgy látja, hogy Magyarország jogtalanul alkalmaz két különböző adókulcsot az etilalkoholból készült termékekre, hiszen az Európai Unió a minimum adószint meghatározása mellett csak egyetlen adókulcs alkalmazását teszi lehetővé - írta a szaktárca közleményében.
A magyar kormány álláspontja szerint azonban komoly egészségügyi kockázatot jelent az alkoholfogyasztás, ezen belül kiemelten a finomszesz és mesterséges aromák felhasználásával készült, úgynevezett "kommersz" szeszes italok nagy mennyiségű fogyasztása.
Kapcsolódó
Az intézkedés szükségességét az indokolta, hogy a "kommersz" szeszes italok előállítási költsége csak töredéke a tiszta növényi párlatok előállítási költségének, így kiskereskedelmi áruk is kedvezőbb. Ez a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokat a "kommersz" szeszes italok nagyobb mértékű fogyasztása irányába befolyásolta, az alacsonyabb ár pedig a kereslet-növekedés irányába hatott.
A differenciált adómérték bevezetése a "kommersz" italok esetében - fokozott egészségügyi kockázata miatt - az egész társadalom érdeke - hangsúlyozza az NGM. Az új szabályozás az olcsó, mesterséges aromák felhasználásával készült szeszes italok árát növeli, ezáltal csökkentve a lakosság etilalkohol- fogyasztását. Az uniós jog is különbséget tesz minőségi alapon az egyes alkoholfajták között, így az etilalkoholok magyarországi eltérő adómértéke sem ütközhet uniós jogba - mutat rá a tárca.
Magyarország kész arra, hogy szükség esetén álláspontját a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bíróság előtt is megvédje - tette hozzá közleményében a tárca.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük