A helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek (nyomvonala) után ezek tulajdonosára 100 Ft/m adó vethető ki - olvasható a kormany.hu-n publikált Brüsszelnek küldött jelentésben, amely a kormány kedden hozott 367 milliárdos programját ismerteti szűkszavúan. Amint arról beszámoltunk, a jelentésben frissített makropályát vázolt a kormány, amelyben már nem számol az IMF-megállapodás hatásaival.
A kedden bejelentett "közműadó" tehát a építményadók között kap helyett, az intézkedés eredményeként a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert. Így a közműadót kivetnék a telefon, kábeltévé, internet vezetékekre is, vagyis a csomag az OTP mellett (lásd bankadó felezésének elhalasztása és a tranzakciós illeték duplázása) a Magyar Telekomra is negatív hatást gyakorhat, a még élő szektorális adó (telekomadó) és már életbe léptetett távközlési adót ("Matelcsy") követően.
A program a csekkadóról, vagyis a tranzakciós illetékről szólva leszögezi: "A fogyasztási/forgalmi típusú adók súlyának növelését célzó lépés, hogy a Kormány a pénzügyi tranzakciós illetéket a korábban tervezett 1 helyett 2 ezrelékes kulccsal vezeti be. A tranzakciók készpénzes teljesítése irányába való átterelődés elkerülése végett a készpénzfelvételre - a készpénzes tranzakciók visszaszorítása érdekében - 3 ezrelékes kulcs fog vonatkozni. Az intézkedés eredményeként a kereskedelmi bankok és postai szolgáltatók befizetéseiből származó bevétel 260 milliárd forintra emelkedik. A magyar Államkincstár befizetéseiből a magasabb kulcs mellett 80 milliárd forint bevétel várható. A pénzügyi tranzakciós illetéket érintő változások további 130 milliárd forint bevételt jelentenek az október 5-én publikált jelentéshez képest."
Ez egyben azt is jelenti, hogy az EDP-jelentésből sem derül ki, vajon a megemelt kulcs mellett marad-e a korábban 6000 forintban maximált illetékplafon.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen