A határidős indexjegyzések alapján a londoni, frankfurti és párizsi értékpapírpiacok 0,8-0,9 százalék gyengüléssel indíthatják a pénteki kereskedést.
Csütörtökön nagy nyereséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai Stoxx 600 index 2,40 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 2,48 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 2,68 százalékkal emelkedett. Londonban 2,35 százalékkal végzett magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 2,90 százalékkal emelkedett, Párizsban pedig 2,62 százalékkal erősödött a CAC-40 index. Milánó 2,35 százalék, Madrid 2,39 százalék emelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést - írta az MTI.
Kapcsolódó
A frankfurti DAX index egy éve a legnagyobb egy napon belüli százalékos nyereséget könyvelhette el csütörtökön és ezzel értéke kétheti csúcsra emelkedett.
Az erősödést a nyersanyagipari és a technológiai részvények vezették szerte Európában. A nyersanyagipari ágazat annak köszönhette az árfolyamok erősödését, hogy korábban az importvámok miatt kialakult amerikai-kínai kereskedelmi feszültség még az enyhülés jeleit mutatta. A technológiai ágazat pedig az elmúlt hetekben elszenvedett veszteségeit korrigálta felfelé.
A pénteki, várhatóan erőteljesen negatív irányzat kiváltó oka az amerikai-kínai kereskedelmi vitában ismét megmerevedni látszó amerikai álláspont lehet. Donald Trump amerikai elnök ugyanis a kínai ellenintézkedésekre adott válaszul megemelt vámok kivetésének a mérlegelésével bízta meg az Egyesült Államok kereskedelmi megbízottját a már kilátásba helyezett tételen felül további 100 milliárd dollárnyi importforgalomra.
A kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedésének a lehetősége a csütörtökön még emelkedő olajárakat is fordulatra kényszerítette. A Brent nyersolaj ára 0,72 százalékkal, hordónként 67,8 dollárra, a WTI ára 0,82 százalékkal, 63,02 dollárra csökkent.
Az euró árfolyama nem változott, 1,2241 dolláron állt az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával. Az arany ára 0,24 százalékkal, unciánként 1331,70 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló