A szokásos csengetős megoldással vezették be a Budapesti Értéktőzsdére a SunDell Estate Nyrt. ingatlanbefektetési cég részvényeit - közölte a tőzsde.
A tőzsdei szerepléssel a cég egyik célja, hogy a múlt év elején kezdeményezett szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulást lezárja. A hétfői bevezetés során összesen 1 millió darab, egyenként 100 forint névértékű SunDell-papír került piacra. A részvények a BÉT Standard kategóriájába tartoznak, amelybe így összesen 16 cég papírjai szerepelnek.
Az ünnepségen ott volt a cég vezetője, Vikor Áron és meghatározó tulajdonosa, Piukovics András, illetve Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese. Valamint a Sundell-bevezetésben közreműködő EY Magyarország és a Concorde MB Partners képviselői, Várszegi Sarolta és Michaletzky Márton.
Mínuszba került a BUX
A hétfőn délelőtt a BÉT irányadó indexe, a BUX gyengült: fél 12-kor 25 406 pontnál tartott, ez 0,5 százalékos veszteséget jelent.
A Mol 35 forinttal, 1,91 százalékkal 1799 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 790 forintra erősödött - írta az MTI. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 381 forintra esett. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,60 százalékkal 6660 forintra gyengült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön