Varga Zoltán csütörtökön az MTI-nek eljuttatott kommentárjában közölte, a szerdai kereskedésben ismét a vevők uralták a parkettet a magyar tőzsdén, a technikai kép alapján reális esély van rá, hogy a 46 031 pontnál beállított történelmi maximumot is megdönti az index a következő napokban.
A vezető részvények közül az OTP a 15 000 forintos támasz közelében tudott fordulni, jegyzésében a történelmi maximuma képez meghatározó ellenállási szintet 15 850 forintnál. A Mol is felfelé korrigált, de továbbra is a 2850 és a 2950 forintos szintek között mozoghat. A Richter folytatta az útját felfelé, a következő fontos ellenállás 6500 forintnál található. A Magyar Telekomnál nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozzák meg a részvények mozgását, de az elemző szerint most az ellenállás felé tart.
Kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank délelőtt 10 órakor teszi közzé a friss inflációs jelentését, a keretszámokat már kedden ismertették. A részletes elemzésből derülnek majd ki a külső környezetre vonatkozó várakozások, illetve az olajár és az euró-dollár alakulására vonatkozó feltételezéseik is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 621,45 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 45 656,80 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt.
A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2884 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,52 százalékkal 15 380 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 443 forintra emelkedett, forgalma 131,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 2,91 százalékkal 6360 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Napról napra duzzad a brutális bírság, Magyarország súlyos árat fizethet

Bajban a médiaóriás: egy Mészáros Lőrinc-közeli csoport lehet a megmentő

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend
