Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a hétfői kereskedésben a pozitív nemzetközi befektetői hangulat mellett lefelé korrigált a BUX-index, a Richter kivételével minden vezető részvény árfolyama csökkent.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is a 15 850 forintnál kijelölt történelmi maximum képez ellenállási szintet, míg 15 200 forint közelében található támaszt. A Mol továbbra is a 2850-2950 forintos sávban mozog, egyelőre nem is nagyon lehet számítani arra, hogy innen kimozdulna. A Richter jegyzése tovább emelkedett, a következő fontosabb, hosszú távú ellenállási szint 6500 forintnál található. A Magyar Telekomnál nincs változás, a 435-445 forintos tartomány határozza meg a mozgását, azonban most a támaszt tesztelgeti.
Délután kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ezúttal sem várható változás a monetáris kondíciókban - jegyezte meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,23 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 45 603,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2882 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15 500 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,46 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 161,4 millió forint volt. A Richter-papírok 60 forinttal, 0,97 százalékkal 6270 forintra erősödtek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat