Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacok hangulatát az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások határozzák meg, a hét utolsó kereskedési napján negatív hírek érkeztek.
A magyar tőzsdeindexet az OTP húzta le, a többi vezető részvény kissé erősödött. A bankpapír az elmúlt időszakban jól teljesített, valamint a pénteken közzétett harmadik negyedéves jelentése is kedvező. Ennek ellenére esett az árfolyama, amit a szakértő szerint a befektetők profitrealizálása okozott.
Kapcsolódó
A Mol 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3044 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,20 százalékkal 14 040 forintra csökkent, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 438,50 forintra nőtt, forgalma 140,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,27 százalékkal 5590 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat