A vezető részvények közül a Credit Suisse által felminősített Mol szinte megingás nélkül emelkedett. Az olajrészvény így napi csúcson 15 700 forinton fejezte be a napot, ami 4,4 százalékos emelkedést jelentett. A részvény emelkedését az olajár drágulása is támogatta.
Az viszont 1,1 százalékkal tudott emelkedni, a bankpapír számára ugyanis egyelőre leküzdhetetlen akadályt jelentett az 5500 forintos éves csúcsa. A részvény azonban így is 5469 forinton fejezte be napot, ami a záró ár tekintetében éves csúcsot jelentett. A részvény forgalma 19 milliárd forint volt, ami magasabb mint az elmúlt napoké.
A Magyar Telekom, még az OTP-nél is kisebb mértékben tudott emelkedni. A 845 forintos ár azonban ennél a papírnál is éves csúcsot jelentett.
Esett viszont a Richter. A gyógyszerrészvény 0,8 százalékkal 38 400 forintig csúszott vissza. Az elmúlt napokban szárnyaló Egis is minimális mértékben 0,1 százalékkal 20 495 forintra csúszott le.
A kisebb részvények közül tovább szárnyalt a Genesis, a részvény ismét a maximális limittel 20 százalékkal drágult 727 forintig.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán