A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A korrekció az elmúlt héten egyre hevesebbé vált a Budapesti Értéktőzsdén. Azt már korábban érzékelni lehetett, hogy a december közepétől indult emelkedő hullám véget ért a magyar piacon, erre utalt először az emelkedéshez tartozó RSI trendvonalának törése, a trendhez tartozó mozgóátlag letörése, majd később alacsonyabb csúcsok és mélypontok kialakulása a mutató grafikonján. Sajnos rossz jel, hogy immár − miután egy látványos, közel 300 pontos elrugaszkodást produkált róla − letört a május óta tartó emelkedő trendhez tartozó 90 napos mozgóátlag is. A tegnapi kereskedés során már látókörbe került a 18 270 és 18 200 pont közötti rés is. Alatta 18 070 ponton várja az indexet a 200 napos mozgóátlag.

Ha nem sikerülne itt megállnia a lefelé tartó mozgásnak, akkor ugyan 17 500 és 17 600 pont között korábbi mélypontok is szolgálhatnának támaszul, azonban ekkor az index már letörné azt a hosszabb távú emelkedő trendvonalat, amely jó kiindulásul szolgálhatott volna egy kialakuló emelkedő háromszögben hosszabb távon a 20 000 pontos ellenállás elleni ostromhoz. Felfelé most már elég sok ellenálláson kellene átrágnia magát a mutatónak 18 700 ponttól 19 200 pontig; jelenleg mintegy 200 pontonként sorakoznak a technikai szintek, két rés, a 90 napos mozgóátlag és a rövid távú csökkenő trendvonal képében. Persze egy ilyen esést követően a megpattanás is előbb-utóbb megérkezik az indexben, bár a 37 pont körüli tegnapi RSI-érték ezt még nem feltétlenül indokolja.

Ami még egyelőre pozitívvá teszi valamelyest a képet az az, hogy az elmúlt héten a húzópapírok komolyabb esései ellenére még fennmaradt a fele-fele eloszlás a nagyobb súlyú részvények között. Nevezetesen a Mol ugyan beesett a 200 napos mozgóátlag alá, azonban a 16 650 forint magasságában elhelyezkedő korábbi lokális minimumát még nem törte le, s az OTP alatt is egyelőre ott húzódik a 4500 forintos támasz, amely az elmúlt hetek egyik legfontosabb szintjévé nőtte ki magát. Intő jel, hogy az osztrák bankrészvények a hasonlóan fontos szintjeiket mintha letörni készültek volna az elmúlt napokban, sőt a Raiffeisen tegnap már meg is tette ezt.

A Magyar Telekom és a Richter képe egy fikarcnyit sem javult az elmúlt hét során. A gyógyszercég részvényei számára az elsődleges ellenállást változatlanul a 35 200 forintos szint jelenti, azonban igazán pozitívvá csak ennél jóval magasabban válhatnának kilátásai. A Magyar Telekom számára még mindig a 420 forintos szint jelenti a kulcsot, ennek áttörésére lenne szükség ahhoz, hogy trendfordulatban lehessen reménykedni a részvény piacán. Az azonban most egyelőre elég messzinek tűnik.

a kétszáz napos mozgóátlag még megállíthatja a bux-ot
Kép: Napi grafikonok

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!