A tavalyi évről szóló beszámolóban a különleges tételek nélküli 645 milliárd forintos EBITDA és 337 milliárd forintos üzleti eredmény mellett sikerekről elsősorban az upstream terület tekintetében tudott beszámolni Molnár József, a Mol vezérigazgatója az olajtársaság 2011 évet lezáró mai közgyűlésén.
A kutatás-termelés üzletág 200 százalék feletti készletpótlást, 117 millió hordó új készletet tudott hozni tavaly, ennek jelentős része, mintegy 60 millió hordó az újonnan a figyelem központjába került oroszországi mezőkről származik. Az üzletágat sújtotta ugyanakkor a szíriai termelés kiesése, ami igazán nagy hatást az idei évre gyakorol majd. Az üzletág kilátásairól elmondta, hogy a kitermelésben stabil helyzetet vár a menedzsment 2014-ig, attól kezdve azonban évi 3-4 százalék kitermelés növekedést szeretnének elérni. A kutatás kilátásai is jók, a következő három évre 130 százalék készletpótlást vár évente a vezérigazgató. Kurdisztánban 9 kút fúrását tervezik és az idei év végére a hazai nem hagyományos szénhidrogén-kutatásban is jelentős előrelépést terveznek, az év végére várhatóan 3 kút működik majd. Ezek értékelése még jó ideig eltart, de ha sikeresnek bizonyulnak 2015-2017-től járulhatnak hozzá a kitermeléshez.
A downstream üzletág ugyanakkor mintegy 20 milliárd forintos veszteséget hozott 2011-ben az alacsony finomítói marzsok, a csökkenő Brent-Ural spread és az alacsony gazdasági növekedés miatti csökkenő kereslet miatt. Az ehhez párosuló magas beszerzési árak 350 millió dollár többletköltséget okoztak a cégnek. Az idei évre sem pozitívak az üzletággal kapcsolatos várakozások, várhatóan marad a nehéz finomítói környezet és egyelőre a kereslet növekedése sem látszik. A vezérigazgató hozzátette a feladat a jövőre nézve a készletbázis növelése a feladat.
A közgyűlés a vita nélkül elfogadta az igazgatóság 45 milliárd forintos osztalékjavaslatát, amely kifizetésének kezdőnapja június 22-e. Mint Hernádi Zsolt a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, az összeg megegyezik az évekkel korábban már egyszer elfogadott osztalékpolitika által meghatározott összeggel, amely a cég rendkívüli tételekkel korrigált IFRS szerinti eredményének 40 százaléka.
A közgyűlés elfogadta a társaság igazgatósági tagjainak új ösztönző rendszerét, amely havi száz részvény, illetve az elnök számára további havi 25 részvény juttatását jelenti, a papírok két harmadára vonatkozó egyéves tartási kötelezettséggel. A közgyűlés újraválasztotta a lejáró mandátumú felügyelő bizottsági tagokat Lámfalussy Sándor kivételével, akinek helyére ®arko Primorac, a bizottság új horvát tagja került. Az ő megválasztását egyes piaci szereplők a Mol és a horvát állam közötti javuló viszonyra utaló jelnek tekintik.
(A cikk szerzője rendelkezik Mol-alapú kötvényekkel.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek