Idén a második negyedévben 206 százalékkal 597-re emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 166 százalékkal 111,6 milliárd dollárra nőtt 2020 második negyedévéhez képest.
Idén az első fél évben világszerte 150 százalékkal 1070-re emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 215 százalékkal 222 milliárd dollárra nőtt 2020 hasonló időszakához képest.
A technológiai szektor továbbra is a legvonzóbb befektetői célpont világszerte, amely területen 284 tranzakció valósult meg 90,2 milliárd dollár értékben januártól június végéig - ismertették.
Az EY tájékoztatása szerint Európában az első fél évben a bevezetések száma közel megnégyszereződött a 2020-as év azonos időszakához képest és elérte a 227-et, az IPO-k együttes értéke pedig ötszörösére, 46,6 milliárd dollárra emelkedett.
Magyarországon továbbra is a kötvénykibocsátások iránt kiemelkedő a vállalati érdeklődés a tőkepiacon. Június 30-ig már 51 cég bocsátott ki kötvényt az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, amivel összesen több mint 1375 milliárd forint forrást sikerült bevonniuk - idézik a közleményben Vaszari Pétert, az EY Stratégiai és Tranzakciós Tanácsadás üzletágának vezetőjét.
Az EY előrejelzései alapján várhatóan még nagyobb lendületet vesznek a tőzsdei és a kötvénypiaci aktivitások, mivel a tőkepiac továbbra is kedvező megoldást nyújt számos szereplő számára, hogy növekedési, fejlesztési terveikhez új forrásokat biztosítsanak.
Még Indonéziában is nagy sztori lett egy ártatlannak tűnő IPO-ból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot