Jövő héttől lépnek életbe a MiFID II. szabályozás (Markets in Financial Instruments Directive) azon részei, amelyek alapján megtiltanák az európai részvényekkel való kereskedést az úgynevezett dark poolokban.
Ezek eddig alternatív kereskedési lehetőséget biztosítottak a befektetőknek, aki nagyobb tételekben kívántak egyes cégek részvényeiből vásárolni, vagy éppen eladni, azonban nem akartak vételi vagy eladási szándékukkal megjelenni a hagyományos tőzsdék kereskedési rendszeriben. Féltek ugyanis attól, hogy a nagyobb csomagok eltéríthetik a tőzsdei árfolyamot, s az ő üzleteikre figyelő spekulánsok miatt rosszabb árat érhetnek el.
Kapcsolódó
A probléma csak az, hogy az így lebonyolított forgalom korántsem volt annyira transzparens, mint a tőzsdei kereskedés, s ez számos aggályt vetett fel velük kapcsolatban - emlékeztet a Financial Times. A dark poolokban az árat csak azután hozzák nyilvánosságra, hogy az üzletet már megkötötték.
A hétfőtől életbe lépő szabályozás várhatóan leginkább a brit piacot érinti majd. Az FTSE 100-as indexben szereplő részvények több mint háromnegyedét, a közepes kapitalizációjú részvényeket tömörítő indexben szereplő papírok kétharmadát érinti a korlátozás. A többi európai piac közül a német DAX index a leginkább érintett. Ugyanakkor sokak szerint egyáltalán nem biztos, hogy a tőzsdén kívüli kereskedési platformokon bonyolítható forgalom korlátozása a szabályozott tőzsdéken forgalomnövekedést hoz majd.
Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (European Securities and Markets Authority - ESMA) adatai szerint jelenleg az európai részvényforgalom mintegy 17 százaléka bonyolódik az ilyen dark poolokon keresztül. A MiFID II. szabályozás nem tiltja be teljesen az ilyen kereskedési tevékenységet, viszont korlátozza annak mértékét. E szerint egy 12 hónapos periódusban az adott részvény forgalmának nem haladhatja meg a 4 százalékát az egy ilyen piacon lebonyolított forgalom. Az összes dark poolban kereskedett részvények értéke pedig a 8 százalékot nem lépheti át egy adott papírnál.
Ha az első határt elérik, akkor a részvény kereskedését fel kell függeszteni 6 hónapra az adott platformon. Ha a második határt is eléri a forgalom, akkor az összes dark poolban érvénybe lép a tilalom.
Az ESMA nemrég hozta nyilvánosságra a listát, mely részvényekre lépnek életbe korlátozások. A számításaik - saját beismerésük szerint - sem teljesen pontosak, mivel a tőzsdén kívüli részvényforgalomról mindig is nehéz volt pontos adatokat kapni. Azonban szerintük az a lényeg, hogy a szabályozás életbe lép. Adataik szerint az összeurópai részvényforgalom 45 százaléka zajlott tőzsdén kívüli tranzakciók keretében februárban.
A lap szerint a brexit jócskán megkérdőjelezheti majd, hogy jó-e így az új szabályozás. Londonnak ugyanis hagyományosan nagy súlya van a tőzsdén kívüli részvénytranzakciókban, s ha kilépnek, akkor jelentősen átalakulnak majd az eddigi arányok.
A kép forrása: Pixabay.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége