A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. honlapján található összesítés szerint jelenleg nyolc különböző sorozat van forgalomban a PMÁK-konstrukcióból, mely egy adott időszak inflációját veszi figyelembe a kamat számításakor és erre egy előre meghatározott kamatprémiumot is fizet. Az ilyen típusú papírokban a legfrissebb adatok szerint július végén számottevő, 317,3 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás pihent.
A legtöbb pénz a 2015/J sorozatban volt július végén, mely 98,35 milliárd forintnyi lakossági befektetést tartalmazott. Ez a kötvény idén januárban 10,2 százalékos hozamot fizetett 5,2 százalékos infláció mellett, ha idén novemberre 1,5 százalék körüli pénzromlást feltételezünk, akkor ez a kamat 3,7 százalékkal eshet vissza, ami változatlan állományt feltételezve önmagában 3,6 milliárd forint megtakarítást jelent az államháztartásnak.
Komoly összeg, 54,2 milliárd forint volt a 2015/L sorozatú kötvényben is, melynek hozama az októberi inflációhoz kötött, ami felett 2,5 százalékos kamatprémiumot fizet az eszköz. Így tavaly novemberben a hatszázalékos októberi drágulás mellett 8,5 százalék volt az éves kamat, azonban ez az 1,5 százalék körüli jelenlegi inflációval számolva 4 százalékra csökkenhet az idén. Csak ezen a változáson csaknem 2,5 milliárd forint megtakarítása lehet a kormánynak, változatlan állománnyal számolva.
A többi sorozaton egymilliárd forint alatti megtakarítást érhet el az állam, de például a januári inflációhoz kötött 2015/K sorozat már az idén 0,7 milliárd forint spórolást jelenthetett, emellé 2014-ben várhatóan még egy közel egymilliárdos megtakarítás párosul, hiszen az év első felében még alacsony maradhat az infláció.
Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy összességében az alacsony pénzromlási ütem valószínűleg kedvezőtlen a költségvetés számára, hiszen a tervezettnél kisebb áfabevétel keletkezik, amit messze nem kompenzál az inflációhoz kötött kötvényeken elért nyereség.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről