Az euró jegyzése a szerda esti 322,25 forintról 322,49 forintra emelkedett csütörtök reggel nyolc órára. Délután fél 1-kor már 322,86 körüli szinteken állt a magyar valuta. Év eleje óta mintegy 0,55 százalékkal erősödött az euró a magyar pénzhez képest - a Stooq.com adatai szerint.
Az európai tőzsdék is esnek, amelyben két tényezőnek van fontos szerepe: az Apple a szerdai amerikai tőzsdei zárás után a világgazdasági lassulásra és az amerikai-kínai kereskedelmi viszályra hivatkozva a korábban jelzett 89-93 milliárd dollárról 84 milliárd dollárra fogta vissza tavalyi negyedik negyedévre eső első pénzügyi negyedéves bevételére és 38,0-38,5 százalékról 38 százalékra a bevételarányos jövedelmezőségére vonatkozó előrejelzését.
Kapcsolódó
A rossz hangulat másik felelőse pedig hogy a dollárral szemben nagyot erősödött a jen, amely lehúzta a feltörekvő piacok, így a magyar gazdaság devizáját is. A flash crash szerda éjfél előtt következett be nem sokkal, amikor néhány perc alatt több mint 4 százalékot ugrott a japán jen árfolyama a dollárral szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak