A londoni FTSE-100 mutató 0,1 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX 0,6, a párizsi CAC-40 pedig 0,7 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index 0,6 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,7 százalékkal erősödött.
A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulása mellett az olasz belpolitikai fejleményekre figyeltek. Olaszországban az éjszakába nyúló egyeztetés sem tett még pontot az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közti kormányalakítási tárgyalások végére. Az államfő kedd délutántól újraindította az utolsó konzultációs kört a parlamenti pártokkal. A milánói tőzsdeindex 1,5 százalékos pluszban zárt, ami azt jelzi, hogy a befektetők bíznak abban, hogy sikerül új kormányt alakítani, és nem lesznek előrehozott választások.
Kapcsolódó
A globális piaci hangulat hétfőn kezdett el javulni, miután Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy a kereskedelmi főtárgyalók telefonon egyeztettek a tárgyalások újrafelvételéről. Kedden viszont a kínai kommunista párt szócsövének tekintett újság, a Global Times főszerkesztője a Twitteren közzétett üzeneteiben azt állította, hogy a főtárgyalók egyáltalán nem beszéltek egymással telefonon a hétvégén.
Utóbbi bejegyzések közzététele után nem sokkal a New York-i tőzsdeindexek irányt is váltottak. Három órával az erős nyitás után a Dow Jones ipari átlag és az S&P 500 0,5, míg a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,1 százalékos pluszban, 58,20 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,5 százalékos nyereségben, 53,87 dolláron forgott kedden kora este.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,87 százalékkal, 1550,65 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1090 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon este hat órakor, 0,09 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá