A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: erőteljes pozitív korrekció volt minden részvénypiacon, itthon és külföldön is. A budapesti piacon a Richter folytatta a jó szereplését, és az OTP is jól teljesített. A forgalom továbbra is átlag alatti - tette hozzá.
Kapcsolódó
A Mol 10 forinttal, 0,42 százalékkal 2378 forintra erősödött, 650,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 2,53 százalékkal 16 185 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,06 százalékkal 421,50 forintra csökkent, forgalma 73,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,53 százalékkal 8270 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3841,96 ponton zárt pénteken, ez 25,75 pontos, 0,67 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék