Az EU, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Japán hatóságai - az amerikai igazságügyi minisztérium vezetésével - idén tavasszal kezdtek vizsgálódni, hogy kiderítsék, történt-e manipuláció a londoni bankközi kamatlábbal a válság csúcsán.
A Financial Times beszámolója szerint az ügyben érintett ügyvédek már figyelmeztették ügyfeleiket - köztük a legnevesebb bankokat - hogy készüljenek a felügyeleti rajtaütésekre.
A UBS már jelezte is kedden közzétett gyorsjelentésében, hogy az amerikai igazságügyi tárcával már egyfajta vádalkut kötött, aminek fejében a jen londoni és a tokiói bankközi kamatlábának (Libor és Tibor) beállításáról közölt információkat.
Mindez azért jelent meglepetést, mert korábban úgy tűnt, a vizsgálat a dollár Libor manipulálására fókuszál.
A British Bankers' Association (BBA) 10 devizanem esetében 8-20 bank közreműködő bank segítségével hozza nyilvánosságra a Libor kamatlábakat, és a legalacsonyabb és a legmagasabb értékek kiszűrésével a bankok által közölt kamatlábak mediánja adja az aktuálisan közzétett kamatlábat, mely azt mutatja, a bankok nagyjából mekkora kamatozás mellett képesek bankközi hitelhez jutni eltérő futamidők mellett. A Libor a becslések szerint 350 ezer milliárd dollárnyi pénzügyi eszköz árazásának alapjául szolgál. Ami ennek tokiói párját, a Tibort illeti, a japán bankárszövetség látja el a koordinációs feladatot.
Az FT a nyomozáshoz közel álló forrásokból úgy tudja, a hatóságok azt vizsgálják, hogy a határidős jen- és dollárpiacon aktív devizakereskedők összejátszottak-e a bankok treasury részlegeivel, amelyek segítettek a devizakereskedők számára megfelelő irányba terelni a bankközi kamatokat.
A gyanú szerint továbbá egyes bankok a valós hitelköltségüknél alacsonyabb rátákat közölhettek, hogy így mutassák magukat erősebbnek a 2007-2008-as válság idején.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le