A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,52 pontos emelkedéssel, 91 632,89 ponton nyitott szerdán.
Újabb csúcsot érhet el szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 717,63 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel 91 632,37 pontos történelmi csúcson zárt kedden.
Varga Zoltán az MTI-nek azt írta: nem kizárható, hogy újabb csúcsot állít be a hazai részvényindex, mivel enyhén kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában újabb kitörést regisztráltak, a következő potenciális ellenállási szint 26 530 forint közelében húzódik. Az OTP-részvények ára kedden 480 forinttal, 1,88 százalékkal 26 050 forintra erősödött, forgalmuk 12,9 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama továbbra is a 30 napos mozgóátlag közelében van, amely 10 652 forintnál rövid távú ellenállást jelent, támaszt pedig az 50 napos átlag 10 592 forintnál. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 640 forintra esett kedden, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A Mol grafikonján 2964 forintnál adódhat a következő fontosabb akadály, 2900 forint közelében pedig támasz látható. Kedden a Mol 6 forinttal, 0,2 százalékkal 2934 forintra csökkent 1,1 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyamában 1763 forintnál adódik ellenállás, 1736 forintnál pedig támasz. A Magyar Telekom árfolyama kedden 8 forinttal, 0,46 százalékkal 1750 forintra nőtt, forgalma 668,2 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly
