Komolyan veszélyezteti a svájci gazdaság kilátásait az erős frank - derül ki a Deloitte és a BAKBasel elemzőintézet közös felméréséből. A 393 megkérdezett vállalatvezető közel egy ötöde mondta azt, hogy a jövőben szívesebben fektetne be külföldön, de a gépgyártás, az elektronikai és nehézipari cégek körében még rosszabb az arány. Ezek közel negyed mondta azt, hogy komolyan elgondolkodtak termelésük külföldre telepítésén - írja a Wirtshcaftsblatt című osztrák gazdasági lap.
A svájci jegybank idén év elején döntött arról, hogy feladja a frank/euró keresztárfolyamban addig hosszú évek óta védett 1,2-es árfolyamküszöböt. A lépést követően a frank további erősödésnek indult, jelenleg a keresztárfolyam 1,07 közül jár- emlékeztet a lap. Azóta az erős frank miatt számos svájci cég komoly nehézségekkel néz szembe külföldön, nehéz ugyanis lépést tartaniuk az árversenyben versenytársaikkal, s sokan forgalomcsökkenéssel üzletvesztéssel szembesültek.
Kapcsolódó
Michael Grass, a BAKBasel szakértője szerint egy paritás alatti frank/euró árfolyam már komolyan veszélyeztetné a svájci munkahelyeket.
A felmérés eredményei szerint a cégek 90 százalékának a gazdálkodására volt negatív hatása a frank erősödésének. Mintegy 40 százalékuk mondta azt, hogy emiatt operatív szinten veszteséggel zárják majd az idei évet.
A termelés külföldre költöztetése csak az egyik eszköz, amellyel a cégek megpróbálnak reagálni a frank tartós erősségére. Az üzletpolitika sokaknál átalakult, jellemző, hogy sokan árcsökkentéssel, a költségek lefaragásával és az euró-zónában történő beszerzés erősítésével reagáltak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte