A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 910,94 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 88 670,90 ponton új történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: jó hangulatban zajlott a kereskedés a nyugat-európai tőzsdékhez hasonlóan a budapestin is, az orosz-ukrán háború esetleges lezárása, majd az orosz gáz visszatérése az európai piacokra az energiaárak kedvezőbb alakulását, és általánosságban költségcsökkenést hozhat. Mindez az infláció csökkenését, kamatcsökkentést is előre vetíthet – jegyezte meg
Kiemelte: a vezető részvények közül a Richter húzta a tőzsdét, több mint 3 százalékkal emelkedett, többek között annak hatására, hogy az Erste a korábbi 12 695 forintról 12 766 forintra emelte a gyógyszerpapír célárát.
A Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 3012 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,45 százalékkal 24 510 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,14 százalékkal 1440 forintra emelkedett, forgalma 250,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 340 forinttal, 3,17 százalékkal 11 050 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8157,77 ponton zárt kedden, ez 27,21 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Európa legfontosabb választása közeleg, a cégek is remegve várják
Vasárnap választanak Németországban. Az Európai Unió egyik gazdasági motorja jó ideje nem hozza azt, amit várnak tőle, és egyelőre többféle verzióra kell készülniük a cégeknek, mert sokminden attól függ, melyik párt kerül hatalomra. Erről itt olvashat többet >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa