Japánban vasárnap megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások, amelyek várhatóan megerősítik Takaicsi Szanae miniszterelnök és az általa vezetett Liberális Demokrata Párt (LDP) pozícióját.
A szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor zárnak, az első eredmények röviddel ez után várhatók.
A mandátumának kezdetétől fogva nagy népszerűségnek örvendő Takaicsi az első nő Japán élén. Szombaton egy tokiói választási gyűlésen több ezer támogatója előtt azt ígérte, hogy az országban javítja a jólétet és a biztonságot.
A politikus, aki Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök nagy csodálója, elkötelezte magát a gazdaság megerősítése mellett, és szigorítaná a bevándorlási feltételeket, mint mondta, azért, hogy "a terroristák, de az ipari kémek se tudjanak könnyen bejutni az országba".
A Tokióban és az ország nagy részén havazás mellett zajló választásokon a 64 éves politikus reméli, hogy a számára kedvező közvélemény-kutatási eredmények beigazolódnak, és ezzel javítani tudja az általa vezetett nemzeti jobboldali LDP párt pozícióját.
A kormány népszerűsége ugyan az elmúlt hetekben kissé visszaesett, még így is 70 százalék körüli támogatást mutatnak a felmérések. Takaicsi különösen a fiatal japánok körében népszerű.
A kormányfő 2025. október 21. óta a Liberális Demokrata Párt elnöke, pártelnökké választása koalíciós válságot okozott: az LDP-vel 26 éven át együtt kormányzó Komeito felmondta a koalíciót a többi között Takaicsi "ultrakonzervatív nézeteire" hivatkozva. Az LDP ezt követően új koalíciós megállapodást kötött a jobbközép Japán Megújulás Párt (JIP) párttal.
Takaicsi január 23-án feloszlatta a parlamentet, és kiírta az előrehozott választásokat, a választókra bízva, hogy folytathatja-e "felelősségteljes, de agresszív" pénzügyi politikáját, amelynek része a kiadások növelése és az adócsökkentés is – jelentette az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit