A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, az OTP árfolyama napközben új történelmi maximumot ért el - írta elemzésében Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A nemzetközi tőzsdéken kedvező a hangulat, a BUX is jól teljesített, új történelmi csúcson zárt, ennek ellenére némileg lemaradt az európai tőzsdékhez képest.
A forgalom az átlag alatt alakult a szokásosnál alacsonyabb OTP-forgalom miatt - jegyezte meg.
Bosnyák jelezte, a nap nyertese egyértelműen a Mol volt, az energiaválság miatt az olaj és a gáz ára emelkedik, és ez kedvezően hatott a Mol árfolyamára, a részvény a legnagyobb forgalmat érte el. Az OTP új történelmi csúcsot ért el. A Richter picit esett, az európai tendenciát követve.
- A Mol 74 forinttal, 2,75 százalékkal 2768 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,37 százalékkal 19 140 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. Napközben 19 250 forinton új történelmi csúcsot ért el a bankpapír árfolyama.
- A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 425 forint maradt, forgalma 79,1 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,64 százalékkal 8605 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4392,24 ponton zárt csütörtökön, ez 3,98 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta

Nagyon aljas csalás terjed a neten, döbbenetesen megtévesztő

Ennyi lett volna? Nevetségesek a hozamok, lelépnek a befektetők a lakáspiacról

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK
