Már javában zajlik az átmárkázási folyamat tervezése a cseh PPF-csoportnál, amely tavaly megvásárolta a Telenor magyarországi leányvállalatát. Az ügyfelek érzékelni fogják az eredményt: a Telenor helyett új névvel találkozhatnak majd - írja a HWSW szakportál nyomán a hvg.hu.
A cseh PPF-csoport 2018 tavaszán vásárolta fel a norvég telekommunikációs óriás magyar, bolgár, montenegrói és szerb leányvállalatait. Az akkor aláírt megállapodásban rögzítették azt is, hogy a Telenor legkésőbb 2021 elejéig engedélyezi neve használatát.
Jó esély van rá, hogy a korábbi spekulációk egyike sem igazolódik majd be, ugyanis nem a spanyol Telefónicától kölcsönzött O2 márkanevet fogják használni a szolgáltatói hálózaton, és a Pannon márkanév sem tér vissza a magyar piacra.
A kinézett nevek egyike a "Laa." - így, ponttal a végén. Hogy ennek az ötletnek komoly esélye van arra, hogy valósággá váljon, azt támasztja alá bolgár lapok által megszellőztetett információ, amely szerint a tulajdonos több országban is fókuszcsoportos piackutatásokat végez jelenleg, hogy kiderítse, milyen fogadtatása lenne ennek a névnek.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Leállt a M3-as metró
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület