A közlemény szerint a partnerség célja, hogy a legrövidebb idő alatt létrejöjjön az a szuperszámítógép, amely a mesterséges intelligencia segítségével teszi fejlettebbé a pénzügyi szolgáltatásokat.
A több évre szóló partnerségi megállapodás értelmében üzembe helyezik a SambaNova Dataflow-as-a-Service GPT megoldását, és egyedülálló magyar nyelvi modul jön létre. Ezt követik majd azon országok egyedi nyelvei, ahol az OTP Csoport jelen van. A fejlesztés nyomán az OTP működésének számos területén jelentős változások indulhatnak el, az ügyfélszolgálattól kezdve a háttérfeladatokat ellátó back-office-ig - ismertetik a közleményben.
A hitelintézet a megoldás hatására képes lesz nagy mennyiségű szöveges információ gyors feldolgozására, ezzel rövidülnek a munkafolyamatok, a monoton, ismétlődő feladatokat a mesterséges intelligencia végzi el a jövőben.
A megoldás az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével elérhetővé válik majd a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatás intézményei számára is.
A hitelintézet számára az együttműködés nélkül hosszú évekbe és jelentős emberi erőforrás felhasználásba került volna házon belül megalkotni ezt a fejlesztést, míg a SambaNova segítségével az indulás csak napok vagy hetek kérdése - írták a közleményben.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához